Vissza

Komoly csaták a sárkányhajó MEFOB döntőjén

Ismét pécsi siker a 2025. évi Sárkányhajó MEFOB döntőjén. Szeptember 26-án Székesfehérváron került megrendezésre az Egyetemi Regatta 2025. Székesfehérvári Egyetemi Sárkányhajó Magyar Bajnokság, mely egyben a MEFOB 2., döntő fordulója volt. 8 egyetem állt rajthoz a 200 és 2000 méteres versenyszámokban.

A technikai értekezlet után rögtön meg is kezdődtek a rangsoroló időfutamok, melyből A és B döntőbe volt lehetőség kvalifikálni magukat az egyetemi legénységeknek. A B döntőben a PPKE, az ELTE, a BME és a SE mérkőzött meg egymással, ahol nagyon szoros versenyzés mellett végül az ELTE hajója futott először célba. Őket követte a SE, a BME, majd a PPKE legénysége.Az A döntőben a TF, a PTE, a SZE és az SZTE csapata szállt vízre, ahol a PTE magabiztos fölénnyel nyerte a 200 m-es döntőt, elnyerve ezzel a 2025. évi MEFOB 200 m-es versenytáv bajnoki címét. A második helyen a TF, harmadikon a SZE, a felsőházban negyedikként pedig az SZTE legénysége ért célba. Az első időfutamában a PPKE, az ELTE, a BME és a SE legénysége teljesítette először a 2000 m-es távot. A BME evezte a legjobb időt, őket követte az ELTE, majd a SE és a PPKE legénysége.A második időfutamban a TF, a PTE, a SZE és az SZTE csapata állt rajthoz. A felsőház legjobb idejét a PTE legénysége teljesítette, a mezőnyből egyedüliként 10 percen belüli eredménnyel, őket követte az SZTE, a SZE és végül a TF legénysége. A második forduló végén kialakult a 2025. évi MEFOB 1-3 helyezettje, a következők szerint: 200 m1 Pécsi Tudományegyetem - PTE 2 Széchenyi István Egyetem - SZE 3 Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem 2000 m1. Pécsi Tudományegyetem - PTE 2 Széchenyi István Egyetem - SZE 3 Szegedi Tudományegyetem - SZTE Köszönjük a csapatok sportszerű és színvonalas versenyzését, az egyetemi bajnoki cím elnyeréséért vívott méltó küzdelmeket láthattunk Székesfehérváron. Jövőre találkozunk!Az egyetemi sárkányhajós szezon zárásaként jó pihenést és eredményes felkészülést kívánunk versenyzőinknek! Tavasszal találkozunk!

További hírek

Sep. 26. A sárkányhajó bajnoki címért versenyeztek az egyetemisták a MEFOB 2. fordulóján

A sárkányhajó bajnoki címért versenyeztek az egyetemisták a MEFOB 2. fordulóján

A május 15-i első fordulót követően, szeptember 25-én délután ismét összecsapott 8 egyetem sárkányhajós legénysége, hogy eldöntsék, mely csapat viheti haza az érmeket és a bajnoki trófeákat. A második forduló 200 méteres rövid távján a bronzérmet a győri Széchenyi István Egyetem, az ezüstérmet a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, az aranyérmet a Pécsi Tudományegyetem legénysége szerezte. A 2000 méteres marathon távon a bronzérmet a győri Széchenyi István Egyetem, az ezüstérmet a Pécsi Tudományegyetem, az aranyérmet a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem legénysége szerezte.
Sep. 26. Gyerekzsivajtól volt hangos pénteken a székesfehérvári Csónakázó-tó

Gyerekzsivajtól volt hangos pénteken a székesfehérvári Csónakázó-tó

Minden év szeptember utolsó péntekjén tartják a Magyar Diáksport Napját, amely az Európai Diáksport Napjához kapcsolódva mozgásra hívja az iskolásokat. Szeptember 25-én reggel a székesfehérvári Csónakázó-tavon a diákok küzdelmeivel elrajtolt a 21. Székesfehérvári Nebuló Kupa, melyre 24 legénység mintegy 500 diákja nevezett, akiket a hűvös-szeles időjárás sem tántorított el a versenyzéstől.
Sep. 21. Sárkányhajó Magyar Bajnokság az indián nyárban

Sárkányhajó Magyar Bajnokság az indián nyárban

Az elmúlt hétvégén, szeptember 19-20-án került megrendezésre a 24. Sárkányhajó Magyar Bajnokság, Domboriban. A verseny első napján 200 és 2000, a második napon 500 és 100 méteres távokon zajlottak a futamok. Sajnos, a vízszint a május végi 10 személyes bajnokságunkkor tapasztalthoz képest is jóval alacsonyabb volt, de sportolóink alkalmazkodtak a körülményekhez. Az időjárás a nyarat idézte, és a szél sem hátráltatta csapatainkat a sikeres szereplésben. Izgalmas, szoros futamokat láthatott a közönség.

Simi 2026

A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói 2026. július 8 - 12 között - München/Németország - a 16. EDBF Sárkányhajó Európa - bajnokságon, 2026. augusztus 29 - szeptember 6. között - Taipej/Kína - a  15. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokságon versenyeznek. Simi 2026-ban ismét útra kel, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat a világversenyeken.

További információk
sarkanyhajo_63decc4f9361c.webp sarkanyhajo_5a869a0f59f38.webp sarkanyhajo_5a8696ce704ed.webp sarkanyhajo_63e16c453c183.webp sarkanyhajo_5a869a0f59f38.webp sarkanyhajo_5a8696ce704ed.webp sarkanyhajo_63decc4f9361c.webp sarkanyhajo_63e16c453c183.webp
sarkanyhajo_5a32b872be2b6.webp sarkanyhajo_63decd50de3e8.webp sarkanyhajo_5d0a54783dc30.webp sarkanyhajo_5a32b6dd2ce52.webp sarkanyhajo_5a32b82768aa1.webp sarkanyhajo_5a32ba8b230b8.webp sarkanyhajo_5a32b97caf117.webp