Vissza

Elkezdődött a jubileumi év

Negyed század a sárkányhajósportban, idén 25 éves a Magyar Sárkányhajó Szövetség! Sárkányhajó sikerekben is gazdag, boldog új évet kívánunk a 2023. évi szezonunk kezdetén! Nagy szeretettel vájunk mindenkit, az év során megrendezésre kerülő eseményeinkre. Az idei hazai és nemzetközi versenyeink, a jubileumi megemlékezés jegyében fognak telni.

Elkezdődött a jubileumi év
2022-ben a versenyek mellett szerveztünk képzéseket, továbbképzéseket, edzőtáborokat és végre két világeseményen is megmérettették magukat sportolóink. Összességében nagyon sikeres évet tudhatunk magunk mögött.
Gratulálunk a sikerekhez!
Az előző két szezont még a koronavírus világjárvány árnyékában voltunk kénytelenek tervezni, és ugyan idén is nehéz viszonyok között éljük mindennapjainkat, de ahogy eddig is, most is a jövőre és közösségünkre koncentrálva, bizakodva, lelkesedéssel indulunk neki az új évnek.
Február 11-én elindítjuk az idei sárkányhajós programjainkat, melynek első eseménye a 9. Medencés Sárkányhajó Nyílt Magyar Bajnokság lesz Szarvason.
A 2023. évi Eseménynaptár még néhány versenyhelyszínnel történő egyeztetés miatt nem végleges, de várhatóan február elejére az is elkészül, így tervezni tudjátok a versenyeinken, eseményeinken történő részvételeteket.
Jó egészséget és jó felkészülést kívánunk minden sportolónknak, közösségünk tagjainak!

További hírek

Apr.
21.
Baján elkezdődött a nyílt vizi szezon

Baján elkezdődött a nyílt vizi szezon

A Magyar Sárkányhajó Szövetség - az elmúlt évekhez hasonlóan, immár 13. alkalommal - Baján rendezte meg a Sugo Sárkányhajó Clubbal együttműködve évadnyitó Magyar Bajnokságát.

Tovább
Mar.
04.
Edzőtábor és szakmai nap Tatán

Edzőtábor és szakmai nap Tatán

Az elmúlt hétvégén háromnapos edzőtáborban vettek részt az U18, U24, és Premier életkorú sportolok a Tatai Edzőtáborban. Az edzőtábor elsődleges célja melyet maximálisan sikerült megvalósítani, az utánpótlás, és a premier válogatott keret tagjainak összetartása, kondicionális teljesítőképességének felmérése, fejlesztése, közösség fejlesztés és csapatépítés. A harmadik napon vasárnap, a szövetség 2024. évi sportszakmai napja került megrendezésre, ahol több sportágspecifikus szakmai előadást és a HUNADÓ tájékoztatóját hallgatták meg a sportolók és a klubok vezetői.

Tovább
Feb.
29.
NVESZ Év Sportolói Gála – 64 kiváló sportembert díjaztak

NVESZ Év Sportolói Gála – 64 kiváló sportembert díjaztak

Díjazott a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ)! A 62 szövetséget képviselő sportköztestület a Budapest Marriott Hotelben megtartott gáláján 37 szövetség 64 sportolója vehetett át díjat a 2023-ban nyújtott kiemelkedő sportteljesítményéért. Az NVESZ Év Sportolója díjra az egyes sportszövetségek jelölték a legsikeresebb versenyzőket. Ők valamennyien kimagasló eredményeket értek el a világ- és Európa-bajnokságokon, vagy éppen a Küzdősportok Világjátékán. A hagyományoknak megfelelően az NVESZ-gáláján adták át a dr. Leyrer Richárd díjat is.

Tovább

Simi 2024

A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói, idén a tervek szerint 2024. július 4 - 7 között Prága/Racice - Csehország a 15. EDBF Sárkányhajó Európa - bajnokságon, 2024. szeptember 3 - 8. között Ravennában, Olaszországban a 14. IDBF Sárkányhajó Világbajnokságon versenyeznek. Így Simi ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat a világversenyeken.

További információk
sarkanyhajo_63decc4f9361c.jpg sarkanyhajo_5a869a0f59f38.png --- sarkanyhajo_63e16c453c183.jpg
11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság Európai Sárkányhajó Szövetség Magyar Sárkányhajó Szövetség Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség Nemzeti Versenysport Szövetség 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság