Vissza

Egyedül a Dunán ....

Mondhatnám, hogy vállalásom, a három Szentendrei-sziget kerülés egyhuzamban, egy átmulatott éjszaka pálinkagőzös reggelén pattant ki a fejemből. Sajnos ez nem igaz. Egyszer csak úgy kitaláltam magamnak, egy kávé mellett reggel, józan ítélőképességem teljes birtokában. Nyilatkozta Szabó Miklós sporttársunk, aki nem mindennapi teljesítményt hajtott végre az elmúlt hétvégén!

Egyedül a Dunán ....

Sokan kérdezték, hogy miért három, mikor egy is komoly teljesítmény télen. Válaszom mindig az volt, hogy egy fejű sárkány az a “Süsü” vagy a “Simi”, de nálam a sárkány minimum három fejű. Gyártottam a várható megpróbáltatáshoz egy nagyon jó ideológiát is, mert csak nem hiszi el senki, hogy csak úgy jókedvemben megpróbálok leevezni 200 kilométert, pedig ez az igazság. Így lett az első kör outriggerben a vízi turisztikáért, a második kör egyedül egy húszas sárkányhajóban, az idei IDBF szegedi csapat világbajnokságért, a harmadik csak úgy saját örömömre. Sajnos huszonkét óra evezés után, második kör végén, öt kilométerre Váctól kiderült, hogy az egyes sárkányhajó hóviharban nem irányítható, amúgy sem volt értelme a kormányzásnak mivel nem láttam semmit., Ezek után egy órát a kísérő motorosban ücsörögtem , mire a látási viszonyok a továbbhaladást lehetővé tették. Így 66,6km eveztem outriggerben, 61,5 egyedül húszas sárkányhajóban. (Ezzel az ígéretem, hogy egyszer megkerülöm a szigetet egyedül, egy sárkányladikban, teljesítettnek tekintem.)  Jövőre újra megpróbálom, de a sárkányhajót, ha nem haragudtok meg kihagynám. A tervezett időpont 2019. január 19-20. A kérdésre, hogy miért csináltam, egyszerű a válaszom. Szeretem az időmet a Dunán evezéssel tölteni. Az nagyon-nagyon jó dolog!

További hírek

Feb.
01.
Az NVESZ Év sportolói gálán volt díjazott a világbajnok U18 legénység

Az NVESZ Év sportolói gálán volt díjazott a világbajnok U18 legénység

Január 30-án a Budapest Marriott Hotelben rendezte meg IX. NVESZ Év Sportolói Gáláját a Nemzeti Versenysport Szövetség. Hagyományosan ezen az eseményen díjazzák azokat a sportolókat, akik az olimpián nem szereplő sportágakban értek el az elmúlt esztendőben kimagasló eredményeket!.

Tovább
Jan.
14.
Jubileumi Medencés verseny Szarvason!

Jubileumi Medencés verseny Szarvason!

Február 7-én elindítjuk az idei sárkányhajó szezont, melynek első eseménye a 12. Medencés Sárkányhajó Nyílt Magyar Bajnokság és 10. Szarvasi Medencés Verseny lesz. A szükséges dokumentumok, versenykiírás, nevezési lap és a legénységi lista letölthető honlapunkról. Várjuk a nevezéseket! Jó felkészülést kívánunk!

Tovább
Jan.
05.
BUÉK 2026 - Közeledik a Tűz ló éve

BUÉK 2026 - Közeledik a Tűz ló éve

Sárkányhajó sikerekben is gazdag, boldog új évet kívánunk a 2026. évi szezonunk kezdetén! Igaz még a van néhány nap a kínai újév kezdetéig, de közeledik a Túz ló éve. A kínai újév vagy holdújév a világ népességének egynegyede számára az év legnagyobb ünnepe, és nem csak Kínában, de Kelet-Ázsia más országaiban is ünneplik. 2026. febr. 17.– 2026. márc. 3.

Tovább

Simi 2025

A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói 2025. július 15 - 20 között Brandenburg an der Havel - Németországban a 17. IDBF Sárkányhajó Világbajnokságon, 2025. szeptember 4 - 7. között Belgrád - Szerbiában a 20.EDBF Sárkányhajó Európa - bajnokságon versenyeznek. Simi 2025-ben ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat a világversenyeken.

További információk
sarkanyhajo_63decc4f9361c.jpg sarkanyhajo_5a869a0f59f38.png --- sarkanyhajo_63e16c453c183.jpg
11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság Európai Sárkányhajó Szövetség Magyar Sárkányhajó Szövetség Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség Nemzeti Versenysport Szövetség 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság