Vissza

Az éremtáblázat élén zárta az Európa - bajnokságot a magyar sárkányhajó válogatott

Az Európa - bajnokságot követően elégedettek vagyunk a magyar válogatott teljesítményével, hiszen folyamatosan történelmet írtunk. A verseny négy napján keresztül vezettük az éremtáblázatot, amit csak akkor tud egy nemzet teljesíteni, ha minden korosztályban, minden távon egyaránt eredményes. A magyar sárkányhajó válogatott holtversenyben az éremtáblázat első helyén végzett. A 29 arany, 14 ezüst, és 5 bronz érem bizonyítja a magyar sárkányhajósport erejét, nyilatkozta a szövetség elnöke Járosi Péter.

Az éremtáblázat élén zárta az Európa - bajnokságot a magyar sárkányhajó válogatott

A hivatalos programokkal hétfőn zárult a Prága melletti racicei versenypályán a 15. EDBF Nemzetek Közötti  Sárkányhajó Európa-bajnokság, ahol a magyar küldöttség - a 18 nemzett között - az egyik legnagyobb létszámmal, 188 fővel képviselte hazánkat.

Sok nagy és szoros küzdelem vége lett ez a siker. Csodálatos volt a helyszínen és az internetes közvetítés folytán a világban 29 alkalommal meghallgatni, énekelni a magyar himnuszt, közben látva a sportolók kitörő örömét, olykor a könnyeiket. Megható volt amikor az olasz sportolók közül többen, lelkesedéssel dúdolták a magyar himnuszt a dobogón állva.

Gratulálunk a válogatott tagjainak, köszönjük a szülők, családok támogatását, a stáb és önkénteseink munkáját. A sárkányhajósok közössége fényesen bebizonyította, hogy az elmúlt évek sok-sok munkájának megvan az eredménye.

Folytatjuk! Továbbra is evezzünk együtt! Hajrá, Magyarok!

Eredmények

 

Small Boat

 

Standard Boat

Versenyosztály

200m

500m

1000m

2000m

 

200m

500m

1000m

2000m

U18 Open

3

3

 

3

 

 

 

 

 

U18 Women

1

2

 

1

 

 

 

 

 

U18 Mix

 

 

 

 

 

1

1

1

1

U24 Open

1

1

 

1

 

 

 

 

 

U24 Woman

 

 

 

 

 

 

 

 

 

U24 Mix

1

1

 

 

 

 

 

 

KUPA

Premier Open

2

4

 

1

 

 

 

 

 

Premier Woman

2

1

 

1

 

 

 

 

 

Premier Mix

 

 

 

 

 

2

2

3

1

Senior A Open

1

2

 

2

 

 

 

 

 

Senior A Women

2

4

 

 

 

 

 

 

 

Senior A Mix

 

 

 

 

 

2

2

2

1

Senior B Open

 

 

 

 

 

1

1

2

1

Senior B Women

 

 

 

 

 

1

1

1

1

Senior B Mix

 

 

 

 

 

2

1

1

4

Senior C Open

 

 

 

 

 

4

3

4

1

Senior C Women

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Senior C Mix

1

2

 

1

 

 

 

 

 



Kapcsolódó dokumentumok:



További hírek

Sep.
30.
A fesztivál eső esetén sem marad el...

A fesztivál eső esetén sem marad el...

Zuhogó eső fogadta a 19. Székesfehérvári Sárkányhajó Fesztivál résztvevőit a Csóakázó - tó partján. Az időjárás sajnos nem a szebbik arcát mutatta szombaton, ennek ellenére a lelkes, munkatársakból verbuválódott céges legénységek, valamint a fesztivál-csapatok sem riadtak vissza az esős-szeles időtől, és nagyon szoros futamokban mérték össze erejüket és tudásukat.

Tovább
Sep.
29.
Sárkányhajó MEFOB döntő 10 egyetem részvételével Székesfehérváron

Sárkányhajó MEFOB döntő 10 egyetem részvételével Székesfehérváron

A péntek délelőtti nebuló rendezvényt követően az egyetemisták vették birtokba a Csónakázó-tavat és környékét. Tavaly óta az egyetemisták sárkányhajó országos bajnokságának döntője Székesfehérvárra érkezik. Pénteken délután a bajnoki cím megszerzéséért az ország tíz legjobb egyetemi legénysége ült hajókba. Mind a 200m-es rövidtávon, mind a 2000m-es marathoni távon szoros verseny alakult ki.

Tovább
Sep.
28.
Rekord létszámú résztvevővel zajlott a 19. Székesfehérvári Nebuló Kupa

Rekord létszámú résztvevővel zajlott a 19. Székesfehérvári Nebuló Kupa

Gyerekzsivaj köszöntötte szeptember utolsó péntekének reggelén a székesfehérvári Csónakázó-tó partján sétálókat, ahol közel 600 fő általános- és középiskolás sárkányhajós versenyzésével került megrendezésre a Magyar Sárkányhajó Szövetség szervezésében a 19. Székesfehérvári Nebuló Kupa. Az esemény időzítése a Magyar Diáksport Napjára esett, és elsősorban a sportág megismertetése és a sportolásra buzdítás volt a cél, de a futamokban nagyon szoros versengések zajlottak a csillogó érmek és a kupák elnyeréséért.

Tovább

Simi 2024

A Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói 2024. július 4 - 7 között Prága/Racice - Csehország a 15. EDBF Sárkányhajó Európa - bajnokságon, 2024. szeptember 3 - 8. között Ravennában, Olaszországban a 14. IDBF Sárkányhajó Világbajnokságon versenyeztek. A kiváló eredményeknek köszönhetően, meghívást kaptunk a 4. IDBF Világkupára, melyet 2024.10.25 - 27. között rendeznek meg a kínai Miluo városában. Így Simi ismét útra kell, hogy elkísérje, segítse a magyar sportolókat az újabb világversenyen.

További információk
sarkanyhajo_63decc4f9361c.jpg sarkanyhajo_5a869a0f59f38.png --- sarkanyhajo_63e16c453c183.jpg
11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság Európai Sárkányhajó Szövetség Magyar Sárkányhajó Szövetség Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség Nemzeti Versenysport Szövetség 11. IDBF Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság